Kedves Ágnes! A rádióban hallottam riportot a könyvéről és azonnal meg is vásároltam. Van egy 88. éves anyám, akivel rengeteg konfliktusom volt és képtelen voltam a hozzáállásomon változtatni vele szemben. Elolvasva a könyvet rengeteg segítséget kaptam! Köszönöm, hogy leírta és ezzel szinte átprogramozta a gondolkodásomat az anyámmal kapcsolatban. Minden tiszteletem az Öné, hogy ezt a hivatást végezni tudja! És nagy ajándék, hogy megírta a tapasztalatait és ezzel mindenkinek, aki elolvassa, segít más szemmel nézni a saját helyzetét. Forgósiné Mikó Éva


Kedves Juhász Ágnes! A Memóriaőrző c. könyvére a rádióban figyelt fel a feleségem. Ezután tüstént alaposabban utánanéztem a neten, s még aznap megvettük a művet. A téma sajnos aktuálissá vált a családunkban. Egy ideje keresgélünk segítséget (geriátert), de nem kórházi körülmények között, tiszteletben tartva a Mama akaratát. A nejem édesanyja most lesz 90 éves. (Bizonyos "aha" élménnyel olvastam a Tiltólistában leírtakat.) Úgy gondoltam, hogy fel kell vennünk Önnel a kapcsolatot, mert a könyve nagyon megfogott. Szeretnénk Öntől tanácsot kérni, kit ajánlana segítségként. Biztos vagyok benne, hogy Önt megrohamozták a családok, s így már nincs kapacitása közvetlenül a nejem édesanyját segíteni. Egyébként, ami a demenciát illeti, a Mama még talán a kezdeti stádiumban lehet. Felkel, jön-megy a lakásban, a fájdalmas ízületi bajai ellenére igen ruganyos (képes törökülésben ülni az ágyán!). Sok mindenről lehet vele beszélgetni, de nem együttműködő, ha segíteni akarunk pl. gyógyszert összeállítani a számára vagy ügyintézni helyette. Nem tudta még elfogadni, hogy korlátozódtak a fizikai, szellemi képességei, ami persze borzalmasan nehéz lehet. A Memóriaőrző valóban lenyűgöző (ahogy Szegvári Katalin is írja az Utószóban), A Tiltólista és az Önvizsgálat c. fejezetek különösen megragadtak. Fogadja nagyrabecsülésemet a valódi hivatásként végzett munkájáért valamint, hogy ezt a könyvében oly érzékletesen leírva megosztotta velünk olvasókkal. Segítségét előre is nagyon köszönjük. Üdvözlettel: Breyer Jenő


Kedves Juhász Ágnes! Sajnos a mi családunk is érintett az Ön által jól ismert betegségben. Apósomnál a betegséget 2009. táján diagnosztizálták. Kb. 1,5 – 2 évvel ezelőtt kezdett az állapota rohamosabban romolni. Idén januárra a helyzet annyira rossz lett, hogy egy idősek otthonát kellett keresnünk, mivel Ő egyedül él, anyósom 13 éve meghalt, mi pedig még dolgozunk, a házi ápolónői szolgálatot pedig sajnos nem tudjuk megfizetni. Az otthonban nem érezte jól magát, néhány nap után agresszív lett, így elszállították a Merényi Kórház Pszichiátriájára, zártosztályra. 2 hónap után visszakerült az otthonba, de néhány nap után még rosszabb lett a helyzet, megverte a szobatársát, így újra visszakerült a pszichiátriai részlegre. Két hónap után egy másik otthonnal próbálkoztunk – mert az előzőbe nem vették már vissza. Jelenleg is itt van, most már 2 hónapja. Sajnos nem érzi jól magát, minden áron haza akar menni. Mikor idekerült, rögtön első este meg akart szökni, átmászott a kerítésen, de szerencsére észrevették, és visszavitték. A karja sérült eléggé, még a nyoma látszik ma is. Mára viszont nem emlékszik erre, ennek ellenére azzal fenyeget minket, hogy, ha nem visszük ki innen, akkor átmászik a kerítésen, megszökik. Majd keres valakit, akihez elköltözhet… Minden lehetséges módon próbáltuk Őt meggyőzni, hogy itt van a legnagyobb biztonságban, a legjobb helyen, de sajnos úgy tűnik eredménytelenül. Ezért a kapcsolatunk is kezd megromlani, hiszen haragszik ránk, dühös. Sokszor érzem, hogy nem is örül talán nekünk…20- 25 perc után már elköszön tőlünk, hogy menjünk. Ingerült, türelmetlen. A régi dolgokra nem emlékszik. Arra sem hol lakott, vagy hogy mi hol lakunk. Két unokája van, egyik vidéken lakik. Gondoltuk jót tenne neki egy kis kimozdulás (akkor még jobb kedvű volt…kb. 1 hónapja) meglátogattuk együtt, de már másnap nem emlékezett rá. Születésnapja volt szombaton. Reggel virággal köszöntöttük, de délutánra már nem emlékezett kitől kapta a virágot. Mit lehet még ilyenkor mondani? Mivel lehetne őt megnyugtatni? Hogyan lehetne vele elfogadtatni ezt az idősek otthonát? Válaszát, és segítségét előre is köszönöm. Üdvözlettel: Gulden Zsoltné Ui: A könyvét januárban vettem meg, elolvastuk, sokat tanultunk belőle, hasznát vettük, nagyon köszönjük. De most tanácstalanok vagyunk.


Kedves Ágnes!

Szuper a könyve, kézről kézre adjuk a családban. Köszönet! Hálából hadd vidítsam fel egy tipikus történettel:

Szegény demens édesanyám a vasárnapokat mindig nálam tölti. Egyik ebéd után ülünk a teraszon, kávézgatunk, a gyerekeim föl-alá rohangásznak körülöttünk. Egyszercsak megkérdezi (kb. századszor az utóbbi három évben): - Mondd csak, hány éves vagy?

- Ötven - válaszolom.

- Ötven? Olyan sok?

- Ötven. Ilyen sok.

Erre elgondolkozott egy kicsit. A gyerekek éppen kiabálva szaladtak el mellettünk. Anyám ekkor komoly arccal rám néz: - Ideje lenne már megnősülnöd.

- De anyukám, én már huszonöt éve nős vagyok.

- Tényleg? - néz rám megdöbbenve. - És hol a feleséged?

- Benn a konyhában. Épp mosogat. Tudod, ő főzte az ebédet, amit épp most ettünk, és te mellette ültél az ebéd közben. És itt egy anyukámra jellemző szokásos fordulat következik, amit mindig el szokott sütni az ilyen helyzetek feloldására: - Nahát! Nem is mondtad nekem, hogy megnősültél...

Tisztelettel, köszönettel: Kovács Október Pilisszentivánról


Kedves Ágnes!

A Memóriaőrző című könyvére"véletlenül " leletem rá egy könyvesboltban. Azóta "kötelező olvasmánnyá" tettem a munkatársaim számára. Magával ragadott a könyvének stílusa és a sok-sok hétköznapokban használható tanácsa, mely megkönnyíti a demens beteggel való foglalkozást, gondozást, együttélést. A könyvet úgy kezdtem el olvasni, hogy kis csücsköt hajtogattam az oldal aljára, ahol nagyon jó gondolatot olvastam, hogy később is megtaláljam. Az olvasás végére a könyv minden oldalán lett kis behajtott csücsök. (...) Horváthné Károly Anikó, Intézményvezető SZENT MIHÁLY IDŐSGONDOZÁSI KÖZPONT, NYERGESÚJFALU